1899. december 31.
Aida felfutott a kastély lépcsőjén és benyitott a szobájába, lehuppant az ágyára, hogy írja a naplóját. Nagyon izgatott volt az új évszázad miatt, úgy tervezte a szüleivel, hogy éjfélig fent maradnak. Sietve írt, hogy ne késse le a tüzijátékot. A ceruzája csak úgy sercegett a keze alatt a papíron. Mikor elkészült, ledobta az ágyára a naplóját a ceruzával együtt, elfújta a gyertyát és kifutott a szobájából. Aztán elsült egy gigantikus tüzijáték és egyszer csak újra fellobbant a gyertyaláng...
Valamivel éjfél előtt Aida feljött a szobájába, észrevette, hogy ég a gyertya, pedig úgy emlékezett, elfújta. Még írt pár sort a naplójába, aztán őt is elnyomta az álom, de a kezében maradt a ceruza. Éjfélt ütött az óra. Egy nagy koppanás hallatszott Aida szobájából. A ceruzája esett le, de nem a lány ejtette el. A ceruza izgatottan gurult ki az ágy alól, nagyon sunyi gondolata támadt: -Végre megszökhetek ennek a lánynak a karmai közül!
Majd felpattant és elkezdett keresni a szobában egy papír fecnit, talált is egyet, amire nagy kani betűkkel ezt írta:
Egész életemben erre a napra vártam, hogy végre megszabaduljak tőled! Tudod, ez egy igen különleges nap, minden magam fajta számára, ami 100 évente egyszer adódik. Nem fogsz hiányozni! Aláírás: “Régi barátod”
A ceruza rátette a kis fecnit Aida naplójának borítójára, feltornázta magát a nyitott ablakhoz. Azzal egy gonosz kacaj kíséretében kiugrott a sötét éjszakába...
(Írta: Megyeri Hanna Anna)
Kép: pixabay.com
*A blogon látható szöveg a szerző tulajdona!
